október 20, 2008

9 mp., avagy Sporttársak, ünnepeljünk!



Még a tavalyi év végén készítettem az első látványterveket a Sport szelet 50. születésnapját celebráló reklámfilmhez. Az alapkoncepció a klasszikusnak mondható "végigszörfözünk a márka történelmén" gondolat volt, de emellett számtalan eredeti (és néhány kevésbé eredeti) ötlet is felmerült.


Idén jött aztán a tényleges munka: a készítő BPAnim azt találta ki, hogy grafikusokat, dizájnereket kér fel a márkatörténet különböző időszakait bemutató filmrészek elkészítéséhez. Nekem jutottak az '50-es évek.


Első olvasatra talán furcsán hat, de a szocreál és a kortárs amerikai illusztrációban megjelenő eszmény nagyon erős rokonságot mutat, mind vizualitásában, formanyelvében, eszközeiben, mind pedig szellemiségében (elég csak megnézni egy haza- és rendszerszeretettől átitatott Rockwell képet), így kézenfekvőnek tűnt párhuzamot vonni a tengerentúl ikonjaival. A munkásoverált levedlő jampik nálam egyből Clark Kent obligát vetkőzős jelenetét hozták elő (balra fent), míg a kalauzlányok - eredetileg a vonat gőzétől - fellibbenő szoknyájáról a klasszikus Marilyn Monroe felvétel ugrott be (alsó kép, középen). A forgatási fotók alapján stílustanulmány (jobbra fent), majd az animátorok vonalrajzából színezési javaslat készült, amit aztán a kor modorában festett háttérképbe illesztettem (balra lent). Ugyanilyen festett háttér az úttörővasutas plakáthoz is készült (alsó kép).


A többhetes munka eredménye az alábbi 45 másodpercből az első kilencben látható. Sporttársak, ünnepeljünk!

 

Megrendelő: Ogilvy / KRAFT, Gyártó: BPAnim, Operatőr: Marosi Gábor, Zene: Pethő Zsolt - MOSS, VFX Supervisor: Varga Zsolt Iván, Művészeti vezető: Sas Olivér, Rendező: Nyitrai Marci

6 megjegyzés:

Zsoldos Péter írta...

Látam már a tvben ezt a reklámot és néhány apróságtól eltekintve határozottan tetszett nem tudtam ,hogy közöd van hozzá mert csak egyeszer futottam össze vele. Egy valamit viszont nem értek a mnkások miért végtaghiányosak?
Ja és erre emlékszel : http://www.karikaturista.hu/comix/vizio/page_04.htm

Cserkuti írta...

Persze, hogy emlékszem! Más kérdés, hogy már alig emlékeztetek. :)
A végtaghiányra nincs magyarázat. Az egyikről tudtam, a másik most engem is meglepett.

Zsoldos Péter írta...

Hmm... azok a régi szép idők amikor még fiatal voltál én meg már akkor sem. Akkoriban Dávid belőtte a Góliát :)
De amelyikről tudtál az miért lábatlankodik itt?

Cserkuti írta...

Az a "hű, ba*** meg, nem fog kiférni, de most már így marad" esete.

brother matyas írta...

az a belinkelt pólós klip sztem nagyon vagány. köszi, hogy rálinkelődhettem

Cserkuti írta...

Brother M.:
Nincs mit. Azt gondoltam volna, h ismered.